BLOG

Edzés orrplasztika után

M2Med - Sport orrplasztika után

Sok esztétikai műtéten átesett páciens tesz is a fitt megjelenéséért, így joggal merül fel a kérdés: mikor lehet újra edzeni az orrműtét után?

Ha te is azon közel 50%-ba tartozol, akik naponta edzenek, nagyon fontos, hogy tájékozódj a témában, ha orrműtéten estél át a közelmúltban.

Ha a napi edzésed során futópadon, súlyzókkal és egyéb testformáló gépekkel edzel, ha használsz ellipszistrénert, vagy szoktál felüléseket végezni, esetleg szobabiciklizel, vagy lépcsőző gépen formázod a lábaidat, fontos információ lehet számodra, hogy addig is, míg ezekhez az eszközökhöz visszatérhetsz, mely mozgásformákat végezheted orrműtét után. Mindezek, bármennyire is jelentéktelennek gondolod, bizony döntő hatással vannak az orr gyógyulási folyamatára.

Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb páciens nagyjából egy hét után már képes visszatérni a mindennapi tevékenységéhez. Az orrműtéten átesett páciensek az első héten nagyjából 25%-on, a második héten már úgy 50%-on, a harmadik héten 75%-on, a negyedik héten pedig már 100%-on folytatják a korábbi napi tevékenységüket.

Az Oregoni Egészségügyi és Tudományegyetem által végzett kutatás szerint az olyan mozgások, amelyek nem emelik meg jelentősen a pulzusszámot, mint például a séta, és még olyan feladatok elvégzése is, mint egy egyszerű fűnyírás, vagy mosás és a vásárlás az első hetekben kockázatot jelenthetnek. A lassú és fokozatos visszaszokás megakadályozza az olyan kockázatokat, mint az orrvérzés, a duzzanat és a lüktetés. Az emelés a műtét utáni orrvérzés első számú oka! Ebben a kezdeti szakaszban a betegeknek kerülniük kell a tíz kilónál nagyobb súlyú tárgyak – még a kisgyermekek – felemelését is és bizony muszáj korlátozni a szexuális tevékenységet is átmenetileg.

A második héten már óvatosan visszatérhetsz az aerob mozgásokhoz, de továbbra is tartózkodni kell a kontaktsportoktól és az agresszív gyakorlatoktól, például a nehéz súlyok emeléstől. Ideálisak lennének az olyan mozgások, mint a könnyű futópados edzés vagy az álló kerékpározás, de próbálj meg mindent megtenni, hogy a mozgásforma ne okozzon vérnyomás növekedést, vagy vérbőséget az orrban. Bármilyen fitt is vagy a mindennapokban, biztosan nem szeretnéd, hogy egy ilyen komoly plasztikai műtét csak amiatt, mert nem voltál elég fegyelmezett a műtétet követő hetekben, ne a várt eredménnyel záródjon!

A harmadik héten, ha elég biztosnak érzed magad a gyógyulási folyamatban ahhoz, hogy elkezdd a könnyű súlyok emelését, újra elkezdheted átmozgatni ezeket az izmokat. A kontaktsportoktól és a nehéz súlyok emeléstől továbbra is tartózkodni kell még legalább 6 hónapig, a beavatkozástól függően.

M2Med - Sport orrplasztika után

Mikor kezdhető újra az edzés orrműtét után?

Gyakran feltett kérdés, hogy mikor kezdhető újra a sportolás orrplasztika után- Mivel nem minden gyakorlat egyforma, és nem minden orrplasztikai beavatkozás ugyanolyan, az alábbiak szolgáljanak inkább általános útmutatóként. Minden esetben az a legjobb, ha erről egyeztetsz a műtétet végző orvosával.

A gyógyulás útja és üteme egyénenként változó, míg egyes pácienseknél gyorsabb a regenerálódás, másoknak több időre van szüksége. A fokozatosság és a mértékletesség nagyon fontos fogalmak az első hetekben. Ne erőltesd meg magad azon túl, amit a tested aktuális állapotában elbír. Ha duzzanatot, zsibbadást, bevérzést, vagy bármilyen fájdalmat tapasztalsz bármely tevékenység során, azonnal hagyd abba a fizikai tevékenységet és ajánlott orvoshoz fordulni.

Az itt feltüntetett információk csupán általánosak, soha nem tekintendők iránymutatásnak.

Minden orrműtét más, pácienstől és a beavatkozás jellegétől függően, így a felépülés folyamata is egyénenként változó. Minden esetben csakis a műtétet végző orvos előírásait kövesd, azokat soha ne bíráld felül.

1. HÉT:

M2Med - Orrműtét utáni edzés / 1. hét

Orrplasztika utáni 1. héten TILOS a testedzés.

A megengedett mozgás csak az enyhe tempóban történő séta. Létfontosságú, hogy ebben a kezdeti időszakban ne emelkedjen meg a vérnyomás, mivel ez orrvérzést, duzzanatot és az orr elmozdulását okozhatja.

2. HÉT:

M2Med - Orrműtét utáni edzés / 2. hét

Orrplasztika utáni 2. héten az aktivitási szint max. 25%.

A páciens korlátozott testmozgást végezhet, a súlyokra összpontosítva. A páciens a szokásos edzési súlyok max. 25%-át emelheti és az ismétlések se haladják meg az általában szokásos edzés negyedét. Különös figyelmet kell fordítani a szívfrekvencia és a fej és/vagy az orr mozgásának (ugrálás, forgás, hajlás, futás) korlátozására. Kerülni kell az olyan tevékenységeket is, amelyekben a fej lefelé lóg, az arc a föld felé néz és egyáltalán bármilyen olyan mozdulatot, amely során az arc és a fej megtelhet vérrel, vagy a vérnyomás megnövekszik.

3. HÉT:

M2Med - Orrműtét utáni edzés / 3. hét

Orrplasztika utáni 3. héten az aktivitási szint max. 25-50%.

A súlyemelés már a szokásos edzés során használt súlyok 50%-ára növelhető, csakúgy, mint az ismétlések száma is 50%-ra. Azokat a mozdulatokat, amely a fej föld felé lógatását – pl. négykézláb végzett gyakorlatok – korlátozni kell. A szív- és érrendszeri aktivitás is fele ütemében folytatódhat, ügyelve arra, hogy a vérnyomás ne növekedjen számottevően. A páciensnek ebben a gyógyulási szakaszban továbbra is kerülnie kell az orr lüktetését okozó mozdulatokat, így az ugrálást és futást is.

4. HÉT:

M2Med - Orrműtét utáni edzés / 4. hét

Orrplasztika utáni 4. héten az aktivitási szint max. 50-75%.

A futás továbbra is tilos. A súlyemelés a szokásos edzési súlyok 75%-ára emelhető, az ismétlések is 75%-ra növelhetők. Az olyan mozgásformák, mint pl. a jóga újra elkezdhető az olyan gyakorlatok kihagyásával, amely során a fej lóg, vagy az arc megtelik vérrel. A szokásos edzések 75%-ára növelhető az intenzitás, ügyelve arra, hogy a vérnyomás ne emelkedjen nagyon. A páciensnek fokozottan kell figyelni arra, nem duzzad-e az orra edzés után, és kerülnie kell azokat a tevékenységeket a következő hétig, amelyek az orr részén vérbőséget okoznak.

5. HÉT:

M2Med - Orrműtét utáni edzés / 5. hét

Orrplasztika utáni 5. héten az aktivitási szint max. 75-100%.

A súlyemelés innentől már normál súlyokkal és ismétlésekkel folytatódhat, visszatérhet edzésében a műtét előtti szintre. Folytatható a legtöbb jógatevékenység is. A vérnyomást is növelő tevékenységek visszatérhetnek a műtét előtti szintre, és ebben a gyógyulási folyamatban már elkezdhető a futás is.

A 6. HÉTTŐL:

 

Orrplasztika utáni 6. héttől kezdődően, a gyógyulás üteméhez igazodva (figyelve az esetleges orrduzzanatokat), fokozatosan vissza lehet térni a műtét előtti edzésekhez.

Az edzés fokozza a véráramlást az orrban, de segít a páciensnek bizonyos duzzanatok feloldásában is azáltal, hogy ösztönzi a vénás kiáramlást és a nyirokelvezetést, és jellemzően csökkenti a korábban észlelt duzzanat mértékét. Nagyon fontos, hogy legalább 6 hónapig kerülni kell a kontaktsportokat, és kizárólag a műtétet végző orvos engedélyével, védőmaszk viselésével szabad visszatérni azokhoz a sportágakhoz, amelyek potenciális érintkezéssel járhatnak, mint pl. a foci, a kosárlabda stb.

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Orrműtét után kosarazhatok?

Igen, a 6. héttől kezdve már megengedett a kosárlabdázás. Amennyiben nem csak hobbiszinten kosarazol, érdemes egy ideig a sportoláshoz orrvédő maszkot viselni, hogy elkerülhesd a fájdalmas sérülést, amit egy esetleges orrütés okozhat.

Minden edzés után fel fog dagadni az orrom?

Egy ideig biztosan.
Az orr megduzzadhat egy esetleges értágulat miatt, ha túl korán kezded az edzéseket. A legpraktikusabb, ha 4-6 hétig felfüggeszted a sportolást az esetleges komplikációk elkerülése és a műtét legoptimálisabb eredményének elérése érdekében.

A szaunázás megengedett az orrplasztika után?

4-6 hétig nem javasolt, mert az erek tágulása és a vérnyomás növekedés orrvérzést okozhat, ami komplikációhoz vezethet. Az orvos engedélyéig tartózkodj a gőz és szauna igénybevételétől.

Pilates végezhető orrplasztika után?

Óvatosan igen.
A pilates jóval kevésbé emeli meg a pulzusszámot, mint pl. a jóga, így a fokozatosság elvét követve, az első hetekben kerülve minden olyan mozdulatsort, amely a fejben vérbőséget okozhat, a pilates végezhető orrműtét után is.

Orrműtét után járhatok küzdősportra, vagy boxolhatok?

Azt javasoljuk, amíg küzdősportokkal foglalkozik a páciens, érdemes várni az orrplasztika elvégzésével. A műtét után – mivel nagy a törés valószínűsége – a küdzősportok, így a boxolás sem javasolt a továbbiakban.
Orrműtéten átesett pácienseknek más jellegű sportok választását javasoljuk.

Szabad teniszezni orrplasztika után?

A műtét után nagyjából 3 héttel fokozatosan elkezdhető újra a teniszezés. Ugyan bármilyen sport esetében előfordulhat orrsérülés, legyen óvatos a teniszlabdával, vagy ütővel, nehogy sérülést okozzon a frissen műtött orrán.

Mit tehetsz, ha nem látod itt a kérdést, amit szeretnél feltenni orrműtéttel kapcsolatban?

Konzultálj a műtétet végző orvossal annak megállapítására, hogy a kívánt tevékenység hatással lesz-e az orrod gyógyulására. A pácienseinket mindig arra bíztatjuk, hallgassanak a józan észre, és ha nem biztosak egy tevékenységben, inkább függesszék fel, amíg meg nem bizonyosodtak róla, nem okoz-e kárt a regeneráció folyamatában. Bármilyen orrplasztikával kapcsolatos kérdéssel fordulj hozzánk bizalommal!

M2Med - Sport orrplasztika után
M2Med Plasztikai Sebészet és Bőrgyógyászat

A ‘jól érzem magam a bőrömben’-érzés pótolhatatlan és boldogsággal tölti el az embert. A test és lélek harmóniájának megteremtése a célunk.
Ha segíthetünk, hogy jobban érezd magad a bőrödben, fordulj hozzánk bizalommal!

KONZULTÁCIÓ
A konzultáció minden műtét és esztétikai kezelés előtt elengedhetetlen. A személyes megbeszélés során tudjuk felmérni, hogy lehetséges-e elvégezni a kívánt beavatkozást, illetve hogy esetedben mely módszerrel, hány beavatkozással érhető el a kívánt cél. Ezen kívül a konzultáció során van lehetőséged feltenni a kérdéseidet.

Érdekelnek a részletek? Kérj időpontot személyes konzultációra:
+36 30 271 4141

 


#M2Med #ForTimelessBeauty