BLOG

A tinédzserek több mint fele nem elégedett a testével

M2Med Blog - A tinédzserek több mint fele nem elégedett a testével

Egyre több fiatallal találkozunk, aki elégedetlen a testével. A témában végzett kutatások szerint két fő oka a közösségi média befolyásában és/vagy a rossz szülői mintában keresendő. Ebben a veszélyeztetett korosztályban az elégedetlenség érzése sokszor csap át testképzavarba, amely néhány jellegzetes tünet alapján jól felismerhető és kezelhető.

A testi megjelenéssel és a testsúllyal való elégedetlenség világszerte egyre nagyobb méreteket ölt. A 11–21 év közötti lányok 62 százaléka szeretne fogyni, 50 százalékuk próbált már valamiféle fogyókúrát, és egynegyedük fontolgatja a plasztikai műtétet. Egy másik felmérés szerint az európai egyetemisták 80 százaléka számolt be testi elégedetlenségről.

M2Med Blog - A tinédzserek több mint fele nem elégedett a testével

De vajon miért elégedetlenek magukkal a fiatalok?

Egy a 8–9, illetve 13–15 éves lányokat vizsgáló tanulmányban pl. arra jutottak, hogy az interneten töltött idő korrelál a vékony testkép és a soványságra törekvés internalizálásával.

Ha nem elég erős az énkép, könnyen befolyásolható az egyén a közösségi média által. Az aktuális divathoz – és ezzel akár az eltorzult képhez – való igazodás minden korosztályt érint, de talán a fiatalok körében hordozza magában a legnagyobb veszélyt, hiszen ők még sokkal nehezebben ítélik meg, hogy mi a helyes és mi nem az. De nem csak a Facebook és az Instagram okolható az egyre több testképzavaros fiatalért.

A szülők testképzavara még nagyobb kárt okozhat, ugyanis rávetül a gyerekekre. Az anya vagy az apa rossz követendő példája testképzavar előszobája lehet, mert a gyerekek a tőlük látott mintákból építkeznek. Ha egy szülő nem tudja elfogadni a saját testét, előfordul, hogy a gyermekén próbálja behajtani az ellenkezőjét: például egy vékony anyuka azért piszkálja a lányát, hogy a több edzéstől legyen gömbölyűbb, formásabb.

A testképzavar jele lehet, ha valaki sosem érzi jól magát a bőrében.

A testképzavar a modern kor betegsége.

A testkép testünk összetett belső leképződése, amely személyes és társas tapasztalatok során fejlődik ki. A testképzavarban szenvedők önértékelése sérült, megszállottan hiszik, hogy csak akkor felelnek meg a szociális elvárásoknak, ha elérik az általuk megszabott súlyt. Kényszeresen ragaszkodnak szabályaikhoz, beteges lelkifurdalás, önvád, önutálat jellemző rájuk a szabályok esetleges megszegése esetén.

Mindannyiunknak van véleménye arról az emberről és testről, akit a tükörben látunk, ezt a magunkról alkotott képet pedig rengeteg minden befolyásolja – mások visszajelzései, a közösségi média, az adott korban éppen kívánatosnak minősített ideális külső, a filmek és reklámok üzenetei, de a lakóhelyünk kultúrája is.

„A testképzavar jele lehet, ha valaki sosem érzi jól magát a bőrében; akkor sem, ha 10 kilóval soványabb vagy 10 kilóval kövérebb. Jellemző tünet a mentális és a fizikális önbántalmazás, például a túlzott sport, a túlevés vagy a bántó gondolatok. A gyerekek mindaddig elfogadják magukat olyannak, amilyenek, amíg a környezetük nem érezteti velük, hogy valamiben különböznek a többiektől vagy mások, mint az elvárt. Ha ez megtörténik, olyan tüneteket tapasztalhatunk, mint a saját test torzult észlelése vagy a negatív testkép” – mondja Bacsa Hédi, a Lélekfogadó alapítója.

A testképzavarral összefüggő betegségek egyaránt hatással vannak az ember pszichológiai és testi jóllétére, ezért aki ennek jeleit érzi magát, feltétlenül forduljon szakemberhez.

A social mediaban látott fotók nagy része Photoshoppal vagy más programokkal van javítva, viszont a legtöbbnél ez nincs feltüntetve, így joggal hiheti azt a tapasztalatlan internetező, hogy valóságos, amit lát. Innen pedig már csak fél perc, és rosszul is érzi magát, amiért “nem olyan karcsú, napbarnított, csinos, hibátlan a külseje”, mint annak az influenszernek, aki két órát töltött az aktuális fotó tökéletesítésével.

Fontos tehát, hogy a helyén tudjunk kezelni mindent, amit ezeken az oldalakon látunk, hiszen bizonyíték is van már a mentális betegségek és a Facebook-használat kapcsolatára. Ha lehet, kerüljük a média azon területeit, amelyek hamis képet festenek másokról, de ha már találkozunk velük, mindig jusson eszünkbe: ez nem a valóság!

Az M2Med Klinikán kiemelt figyelmet fordítunk a testképzavar diagnosztizálására. Hisszük, hogy a testképzavarban szenvedő betegek önértékelésén nem segít a plasztikai beavatkozás sem, ezért az ilyen problémával hozzánk forduló betegeket előbb pszichológus szakemberhez irányítjuk. Nem végzünk beavatkozást súlyos testképzavarban szenvedő betegen!

Míg a korábbi évtizedekben a testképzavarok megnyilvánulásai – például étkezési zavarok – jobban elkülönültek a normálistól, mára a norma ment el észrevétlenül a kóros irányba divatos formában. Ma már szinte mindenki szorong kinézetét illetően, ezért nehéz kiszúrni, hogy ki az akinél “normális” szintű az önbizalomhiány és ki az, akinél komolyabb gond lesz belőle. Ezért fontos odafigyelni erre és beszélni erről.

A probléma nem a tükörben, hanem leginkább fejben van.

❌ Nincs rendben, hogy nem mersz fürdőruhára vetkőzni a strandon.

❌ Nincs rendben, hogy 1 hónappal azután, hogy életet adtál a gyermekednek, már azon töröd a fejed, hogyan KELLENE egy szempillantás alatt újra karcsúnak lenned.

❌ Nincs rendben, hogy nem szeretsz tükörbe nézni.

❌ Nincs rendben, hogy nem mersz mások előtt edzeni a teremben.

❌ Nincs rendben, hogy valaki a szemedbe mondja, hogy vékonyabban / teltebben / izmosabban / tónusosabban / karcsúbban kellene kinézned, mint ahogyan te jól érzed magad!

Az egészség – beleértve a lelki egészséget is – az életmódodban rejlik, abban, hogy hogyan bánsz a testeddel! Tanulj meg tisztelettel tekinteni rá, hiszen ő az, aki egész életedben veled lesz, és már csak rajtad múlik, hogy az örömöd vagy az állandó szorongásod forrása lesz-e.

M2Med Plasztikai Sebészet és Bőrgyógyászat

A ‘jól érzem magam a bőrömben’-érzés pótolhatatlan és boldogsággal tölti el az embert. A test és lélek harmóniájának megteremtése a célunk.
Ha segíthetünk, hogy jobban érezd magad a bőrödben, fordulj hozzánk bizalommal!

KONZULTÁCIÓ
A konzultáció minden műtét és esztétikai kezelés előtt elengedhetetlen. A személyes megbeszélés során tudjuk felmérni, hogy lehetséges-e elvégezni a kívánt beavatkozást, illetve hogy esetedben mely módszerrel, hány beavatkozással érhető el a kívánt cél. Ezen kívül a konzultáció során van lehetőséged feltenni a kérdéseidet.

Érdekelnek a részletek? Kérj időpontot személyes konzultációra:
+36 30 271 4141

 


#M2Med #ForTimelessBeauty