BLOG

Intim plasztikát végeztettem és nem bántam meg

M2Med Blog - Intim plasztikát végeztettem és nem bántam meg

“Hosszú éveken át tartó, szörnyű irritációm volt a szeméremajak hipertrófiám miatt, ezért szántam rá magam a műtétre. 34 évesen. Gyerekszülés után pár évvel…”

“Felnőtt életem nagy részében nem voltam hajlandó nadrágot hordani megnagyobbodott nagyajkaim miatt. Orvosi értelemben az állapotomat szeméremajak hipertrófiának hívják, ami azt jelenti, hogy a szeméremajkak lényegesen nagyobbak a normálisnál – és bármi szűk (farmer, jóganadrág, tanga) viselése olyan érzést keltett bennem, mintha fulladozna a hüvelyem. Aztán jött az irritáció, majd a megjósolható gombás fertőzés. Állandó kellemetlen érzésem és nem nagy, de nem múló fájdalmaim voltak. Akár a munkahelyemen, akár a barátaimmal voltam, csak az járt a fejemben, hogy mennyi időn belül érek haza, hogy levehessem ezt az ostoba nadrágot?”

“A genetika csak részben okolható, én így születtem. Aztán ez még rosszabb lett, miután megszültem a lányomat – aztán híztam. Sok plusz súly rakódott rám. És a szeméremajkaim velem együtt nőttek. Körülbelül öt éve sokat leadtam ebből a túlsúlyból, de az intim testrészem bizony makacsul ugyanaz maradt.”

Az alábbi levelet tapasztalatairól az egyik páciens foglalta össze.
A személyes részektől eltekintve - személyiségi jogait tiszteletben tartva -, teljes terjedelmében közöljük.
M2Med Blog - Intim plasztikát végeztettem és nem bántam meg

Sokáig fontolgattam a műtétet – egy szeméremajkak plasztikát –, hogy ‘behúzassam’ a nagyajkaim bőrét, de mindig úgy döntöttem, nem állok készen erre a fajta beavatkozásra, még az állandó, rendkívüli kényelmetlenségem ellenére sem. És aggódtam amiatt is, mi van, ha érzéketlen leszek odalent utána?!

A családom és a munkám mellett nem jutott időm a teljes műtét utáni felépülésre.

Aztán tavaly, amikor egy csodás nyaralást teljesen megkeserített számomra a folyamatos kidörzsölődéssel járó kellemetlenség, eldöntöttem, ha törik, ha szakad, megcsináltatom.

Ezért a férjemmel átbeszéltem, majd amint hazaértünk, időpontot foglaltam a plasztikai sebészhez konzultációra.

Sokat segített, hogy pont Marjas doktor volt az orvosom. Bár eleinte nagyon szorongtam, hogy valami ilyen nagyon intim dologról kell beszélnem, de gyorsan megnyugtatott, hogy a legjobb kezekben vagyok, semmi okom szemérmeskedni, hiszen nap mint nap fordulnak hozzá hasonló problémával.

Ne feledd, ez nem olyan, mintha elmennél egy szemészhez cseppentésre – a konzultáció során bizony arra volt szükség, hogy a ‘legintimebb kincsemet’ hosszabb ideig közszemlére tegyem egy orvos és egy nővér előtt. Folyamatosan azzal nyugtattam magam, hogy ‘naponta több ilyet látnak, nekik ez rutin’, de bevallom, nem volt egyszerű menet, amint hazaértem, megittam egy nagy Aperolt! 🙂

Megtudtam, hogy nem mindenki jó jelölt az intim plasztikára. A páciensek fele csupán esztétikai okokból szeretnék megműttetni magát, felülve az “éppen aktuális felnőtt filmes trendnek”, vagy mert XY celeb ilyet villantott. Nonszensz. Soha nem engedtem volna ‘hozzá nyúlatni’ a legbecsesebb testrészemhez, ha nem okozott volna már napi szintű problémát a mérete.

A doktor úr megosztotta velem az alkalmazott technológiákat, és átbeszéltük azt is, pontosan milyen formát és méretet szeretnék és hogy számomra melyik módszer lesz a célravezető.

Ha rajtam múlt volna, azonnal elvégeztettem volna, annyira lelkes voltam, hogy van megoldás a problémámra. Természetesen, mivel sok előjegyzésről beszélünk, nem állt rendelkezésre azonnali időpont műtétre és a doktor úr javaslatára pontosan a következő ciklusomat követő napra tettük a műtét időpontját, hogy a regenerálódás során az első – legrosszabb – pár hétben legalább a havi vérzéssel és az ezzel járó betétezéssel se kelljen bajlódnom.

Őszinte leszek, nagyon fájt utána. Nagyon-nagyon. Végtelennek tűnő napok sora következett, minden fájt. Ha álltam, ha ültem, ha feküdtem.
Nagyjából 1 hétig tartott ez a rettenetes állapot, aztán lassacskán kezdett lemenni a duzzanat, és egyre feketébb lett a véraláfutás miatt a terület, de ez persze a gyógyulás jele, szép lassan az is felszívódott.

Hogy rosszabb volt-e, mint a szülés? Más volt. Az belül fájt, ez inkább kívül. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha lenne rajtad egy nyílt seb, ami a legrosszabb helyen van, minden mozdulatra sajog. A leginkább rettegett időszak nekem a reggel volt a vécézés tortúrája miatt. Sokat segített a langyos zuhany és a sós ülőfürdő, szóval a víz minden mennyiségben. Állandóan, minden pisilés, kakilás után mosakodtam. Féltem, hogy a papír nem elég ahhoz, hogy ne fertőződjön a terület. Meg őszintén szólva, mindig némi enyhülést is hozott.

A műtétet megelőzően az egyik legnagyobb félelmem az volt, hogy fogjuk kibírni ennyi ideig szex nélkül?! Aztán minden megváltozott, bevallom, annyira szenvedtem, hogy az utolsó gondolatom sem ez volt, csak túl akartam lenni az egész gyógyuláson. (Igen, itt jegyezzük meg, a férjem egy hős. 🙂 De egyetértünk benne, hogy mára már minden a helyén és megérte végigcsinálni.)

Szóval lassan 1 éve, hogy elvégeztük az intim plasztikát és azóta minden a legnagyobb rendben.
Nagyon féltem tőle. Mit féltem, rettegtem. De nem etettek azzal, hogy ‘biztos, hogy minden rendben lesz’, hanem tájékoztattak a lehetséges szövődményekről is. Mégis, minden rendben volt. 🙂

Hálás vagyok.
Jól érzem magam. Nekem eddig sem volt problémám az ‘alsó fertályam’ megjelenésével, de most sokkal jobban tetszik. 🙂 Érzetre semmi nem csökkent, talán még felszabadultabb is vagyok, ha összebújunk a férjemmel. 🙂

Nekem nagyjából 4 hétbe telt, mire elmúlt minden fájdalmam, de így visszatekintve elmondhatom, minden forintot megért!

M2Med Plasztikai Sebészet és Bőrgyógyászat

A ‘jól érzem magam a bőrömben’-érzés pótolhatatlan és boldogsággal tölti el az embert. A test és lélek harmóniájának megteremtése a célunk.
Ha segíthetünk, hogy jobban érezd magad a bőrödben, fordulj hozzánk bizalommal!

KONZULTÁCIÓ
A konzultáció minden műtét és esztétikai kezelés előtt elengedhetetlen. A személyes megbeszélés során tudjuk felmérni, hogy lehetséges-e elvégezni a kívánt beavatkozást, illetve hogy esetedben mely módszerrel, hány beavatkozással érhető el a kívánt cél. Ezen kívül a konzultáció során van lehetőséged feltenni a kérdéseidet.

Érdekelnek a részletek? Kérj időpontot személyes konzultációra:
+36 30 271 4141

 


#M2Med #ForTimelessBeauty